Google Maps E-mail
Home Csárdatörténet

A csárda története

 

A Zöldcsárda legendája bár Horányhoz kötődik, mégis régebbi története van, mint magának a településnek.

 

Megnyitása azokra az időre eredeztethető, amikor még a Szentendrei sziget teljesen eljárt település volt, nem rendelkezett híddal, kizárólag vizi járművekkel lehetett megközelíteni.. Egy évszázada történt, amikor Mészáros Lajos megépítette és megnyitotta ezen intézményt, Horány akkor még lakatlan, kies Duna partján. A csárda mindig is két tulajdonságáról volt ismert, a felejthetetlen akácillatáról és a nyílt akáctűzön fortyogó igazi magyaros ételekről.

 

Közvetlenül a Duna partján épült, a folyó vize elérhető közelségben nyaldosta a fogadó kerítését és nyers akácfából készült kapuját. Mindig is hagyományos a magyar konyha remekeit felvonultató étlapja volt, hozzá a homokon termelt szőlőből készült savanyú borral és sörrel.A gyakori árvízek okán 1968-ban  töltéssel védték meg,

 

1960-as évek elején fedezte fel Budapest magának ezt a hagyományosan zöld-fehér színekben pompázó, kockásabroszos vendéglőt. Erre az időszakra esett az, amikor a nagyobb állami vállalatok hétvégén hajót béreltek és valamennyi dolgozójukat megvendégelték egy hajóutat követően, amely Budapestről indult és Horányban kötött ki. Természetesen a magyar valóság magát a csárdát sem kerülte le, hosszú ideig állami tulajdonban volt, majd a későbbiekben vendéglátóiiparral foglalkozó szüleim hosszas és kitartó munkával részenként megvásárolták. Ez a csárda ország és világhíres kiváló vendéglős édesapám öröksége, amellyel kapcsolatosan Horányért, Édesapámért és magamért is felelősséget vállalva az ismert helyi jogi problémák ellenére a csárda felújítását,újranyitását határoztam el.

 

Mi a varázsa ennek a csárdának?

Horány és a vendégkör olyan történelmet kölcsönzött neki, ami mára már olyan fogalmak, amelyek csak a csárdára jellemzőek. A helyi közvélemény Horány szívének tartja és ennek megfelelően várja és kívánja a megnyitását. Az emlékek, amelyeket világhírű zenészünk több éven keresztüli, szombatonkénti fellépése jelentett méltán vitték a csárda jó hírnevét a világ minden tájára. Nyakas Lacinak hívják és kvalitásai mellett bűbájos kedvessége volt az, hogy a csárda törzsvendégeinek mindegyike tiszteletére írt egy dalt az illető nem kis örömére.

 

Horány az 1960-as években kezdett el benépesülni, ekkor vált üdülőhellyé és ekkor kezdődött a budapestiek nyaralóba történő kiáramlása és egy szép kis üdülőövezet kialakulása. Ez az az igény, amely a Zöldcsárdát mint centrumot Horány egyik legfontosabb részévé teszi, hiszen alkalmas a bensőséges baráti összejövetelek lebonyolítására, közvetlen vízparti fekvése miatt egy kikötő létesítésére. Rengeteg akadályt gördítettek a csárda működésének útjába, számomra érthetetlenül gondolkozó emberek, de a terv és a lehetőség kész van. A csárda tradicionális jellegének megtartásával újjáépül, partján pedig nemzetközi közforgalmú kikötő létesül. Ez a terület kiválóan alkalmas a vízi sportok vitelére, csónakázásra, strand kialakítására és a Dunai vízi forgalom kis és nagy hajóinak igényes kiszolgálására.A vadregényes Szentendrei-sziget ideális túra és kiránduló övezet,védett,érintetlen területtel,fejlett lovas és kerékpároshagyománnyal. 

Az én felelősségem és kötelességem,mindezt a lehető legmagasabb szintű vendéglátássá tenni.